2009. november 3. (kedd)
Gerbeaud Ház, Átrium terem

IV. E-Money Symposium

A készpénzt helyettesítő elektronikus fizetési megoldások elterjedése ellenére sokan gondolják, hogy igazi elfogadottságuk kizárólag a „csillagok szerencsés együttállásán” múlik. Valóban így van ez, és ha nem, legyőzhető- e, és persze hogyan a velük szemben észlelhető bizalmatlanság? Vannak-e olyan technikai szemléletet háttérbe szorító, felhasználóbarát eljárások, amelyek áttörést jelenthetnek e téren? De valójában mi is az „e-money”, melyek a sikerágazatai, és azoknak mi a titkuk? Függ-e a szektortól és/vagy az adott vállalat nagyságától a dicsőség, vagy mindez egyszerűen az „elfogadói” oldal igényeinek körvonalazódásán és beérésén múlik? Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő E-Money Symposiumon a legjelentősebb hazai szolgáltatók szakembereinek előadásain többek között a fenti kérdésekre is választ keresnek.

A konferencia előadói között

Budapest Bank, Cameron McKenna, Díjbeszedő, EME, FHB csoport, Magyar Telekom, Magyar Nemzeti Bank, MÁV, OTP, Pannon GSM, Vodafone, VOLÁN

Célközönség:

Konferenciánk hasznos ismeretekkel szolgálhat az elektronikus fizetési szektorban dolgozó szakembereknek, informatikai menedzsereknek, valamint a közép- és nagyvállalatok vezetőinek.

Konferenciáink nem csupán új szakmai ismeretek megszerzésére nyújtanak lehetőséget, de kitűnő alkalmat teremtenek magas szintű networking-re, új szakmai kapcsolatok kialakítására.

Lásd még

III. E-Money Symposium

II. E-Money Symposium

I. E-Money Symposium